A múltkor azt írtam, hogy időnként mókás dolog a vizsgáztatás. Máskor viszont nagy fájdalommal jár. Mint ma is. Nem számoltam, de nagyjából a vizsgázók 80-90 százaléka bukott meg. Nekünk viszont végig kell olvasnunk és ki kell javítanunk minden vizsgadolgozatot. A 0 pontosat is, ma ilyet is láttam. 50-ből 0 pont. Az az érzésem, ha odaadnám a 11 éves lányomnak, ő több értelmeset írna. Vagy legalább kevesebb értelmetlent. Lenne a mondataiban mondjuk alany meg állítmány. És még egyeztetné is őket. És még azt is tudná, hogy a függvényt 2 g-vel írjuk, a rendezettet 2 t-vel.
Azért, hogy legyen egy kis vidámság is, idézek egy korábbi műből. Külön értéke, hogy egyetlen szerző vetette papírra, továbbá hogy olvasható, és meggyőzően igaznak látszik. (A matematikában kevésbé elmélyültek kedvéért: hülyeség az egész.)
Határozatlan integrálnak az nevezzük mikor a fügvénynek nincs megadva az intervalluma, tehát maga az integrál nincs meghatározva. Ebben az esetben is véghezvihető az integrálás de a végeredmény továbbra is határozatlan marad.
A függvény egy megadott számkészlet, melynek segítségével koordinátákat határozhatunk meg, azok irányát hosszát és helyét. Ezt a koordinátarendszerben könnyen ábrázolhatjuk a megadott függvény utasításával.
Lokális szélsőérték megállapításához szükséges, hogy a fügvény az értelmezési tartományon illetve az értékkészleten valamely pontjában zárt intervallum legyen. Nyílt intervallum esetében ez a megállapítás érvénytelen.
Számhalmaz belső pontján a megadott számok belső közös pontját értjük.
Utolsó kommentek