hallgatok

Beteg volt a lányom (köszönöm, már jól van), nem mehetett iskolába, egyetemre kellett jönnie szegénynek. Megkértem, hogy jöjjön be gyakorlatra, hogy lássam, nagyon nehéz-e, amit tanulnak az egyetemisták. Az eredmény felemás érzéseket keltett bennem. Egyrészt büszke voltam az okos lányomra, másrészt sírni támadt kedvem az egyetemistákat elnézve. Az a 12 éves, waldorf iskolába járó lány ugyanis hamarabb kiszámolta két mátrix szorzatát, mint a 19 éves, érettségizett egyetemisták. És nem azért, mert otthon folyton ezt gyakoroljuk, ő se látott ilyet korábban. Az volt a roppant nehéz feladat, hogy számolják ki egy adott (egész elemű) 3x3-as mátrix és az egységmátrix szorzatát. Mindkét sorrendben. Aztán nézzék meg, mi lett az eredmény. Az én lányom volt az első, aki észrevette, hogy a két szorzat megegyezik egymással és az eredeti mátrixszal is. Na jó, belátom, egységmátrixszal szorozni nem bonyolult feladat, de a hallgatók között sok volt, aki még a harmadik sorban is tévesztett. Nem értem, hogy nem tudott rájönni (sőt: hogy tudott nem rájönni), mi történik szorzás közben. 

Hát, a külföldi hallgatók se jobbak. Most négy zambiai mezőgazdasági mérnöknek tanuló fiatalt kaptam, nézek nagyokat néha. De legalább angolul tudnak, nem úgy, mint a múltkor, amikor volt egy török meg egy arab hallgató, az arab tudott angolul, a török úgy-ahogy értette a matematikát. A kettőből kijött volna egy tanítható ember. Ha a jó felüket rakjuk össze. A kollégák panaszkodnak ellenkező példákra is. Szóval a zambiaiak ilyesmivel cincálják az idegeimet:
- Az a kis kettes a jobb felső sarokban micsoda?
- 32 gyöke 16.
- Melyik képletet kell használni?
- Amikor a Kheopsz-piramis térfogatát számoltuk: a mészkő sűrűségét váltsuk át g/m3-be.
Ezt nem is értem, a piramis tömegét grammban akarta kiszámolni?
- Kiszámoltuk egy Mozart-golyó térfogatát, kijött valami 7000 cm3. Mondom: ember, de hát az hét liter. Igen, annyi. 
Azt is ki akartuk számolni, hogy melyik réteghez mennyi anyag kell. Mondják: számoljunk kerületet. Én: ne. Akkor felszínt. Azt se. Hát akkor nem tudják.

Elleptek minket a pókok. Nem tudom, mi van velük, de teleszőtték a kertet. Többségükben nagyok, keresztesek, de láttunk már darázscsíkosat is. Az a levendulát szereti. És nagy. Mint egy elefánt, legalább.
Van itt egy az ablak alatt (nagy, keresztes), az minden reggel újra megszövi a hálóját. Nem tudom, mi lesz vele éjjel, valami jár erre és széttépi, vagy csak szeret a pók szőni, de már sok hálót készített.
Nyáron még másfajta, kisebb pókjaink voltak, azok a kapu és az ajtó közötti járda fölé szerettek hálót szőni. Na szegények, azoknak is minden reggelre újat kellett szőni. Viszont félelmetesen gyorsan dolgoztak. Volt úgy, hogy reggel elment a férjem dolgozni (a hálókat persze leszdte, és egy idő után már nem is a fejével), egy órával később mi is indultunk a gyerekekkel, és nekünk újra meg kellett küzdenünk a pókhálókkal.

Tudja különben valaki, hogy készül az első néhány szál? Hogy tud egy ilyen kis (nagy) állat áthidalni két métert vagy még többet? Hogy tudja megtervezni, hogy a fal és a fa melyik két pontját kell összekötnie, aztán hogy ugorja át azt a jó két métert (fenekében a pókfonállal)?

Még mindig nem gasztroblog, de ezt is meg kell örökíteni, annyira egyszerű és finom. Úgy láttam, hogy a juhtúrós gomba is többeket érdekelt. A vörösboros aszalt szilva hús és krumplipüré mellé tehát úgy készül, hogy 25 dkg aszalt szilvát leöntünk borral, és megpároljuk. Kész. Finom. Lehet bele fokhagymát is tenni, és meglepő, de úgy is finom.

A híres autómentes szigetet Prvicnek hívják, a legnagyobb település rajta Sepurine. Itt töltöttünk még hat napot. Kicsit izgalmas volt a szállásfoglalás, mert a háziak nem beszélnek angolul, mi nem tudunk horvátul (egyelőre), de azért sikerült megértetnünk egymással, mit is szeretnénk. Vártak minket Vodicében, beraktuk a csomagokat egy kis hajóba, és irány a sziget. Ismét kristálytiszta víz, halak, sünök, rozmaring.

Rozzant ház irigylésre méltó leanderrel

A falu meseszép volt, kész Velence, csak épp víz nem volt a sikátorokban.

Sepurine - Velence

Ez az utca a templom előtti térre vezet, egyik délután a helyi(?) gyerekek ott fociztak, a templom ajtaja volt a kapu. Úgy tűnik, sportkedvelő népek a hívek errefele.
A szigeten tényleg nincsenek autók, csónakkal közlekednek a helyiek, traktorral, biciklivel, gyalog. Láttuk, ahogy motoros csónakkal viszik a láda söröket a kocsmába, a bútorszállító kishajó is nagyon tetszett.

A kikötő pálmafákkal

Volt egy pékség is, jó negyedóra sétára, a gyerekek lelkesen sétáltak friss perecért, kifliért a vacsorához. Kaptak játékpénzt (kunát), és megbeszélték a pék nénivel, mit szeretnének. Nagyon büszke voltam rájuk, hogy tudtak köszönni, kérni, megköszönni, és még négy perecet is sikerült venniük. Látszott rajtuk, hogy ők is elégedettek, hogy meg tudják értetni magukat a fagylaltossal is. Az kaphatott ugyanis fagyit, aki tudott kérni magának. Egyszer sem maradtak fagyi nélkül.

A szomszéd falu - ilyen kis traktorokkal közlekednek a szigeten

Tetszett Horvátország. Megyünk máskor is, bár legközelebb lehet, hogy valami nagyon homokos strandot keresünk. Esetleg Bulgáriában? De az is lehet, hogy vitorlázni fogunk. A lányom ugyanis nagy Fecskék és Fruskák rajongó, rengeteget tud a vitorlázásról elméletben, nagy vágya, hogy megtanuljon vitorlást vezetni. Ez egyelőre több akadályba ütközik:
- nagyon jól kell tudnia úszni mindenkinek,
- csak 18 éves kortól lehet tengeri vitorlás jogosítványt szerezni,
- roppant drága.
Majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Végtére is a Balatonon is lehet vitorlázni, meg talán  a Tisza-tavon is, ahhoz nem kell felnőttnek lenni.

Nem voltak még a gyerekek tengernél, mi is régen, az idén megnéztük, megvan-e még. Hát megvan. Legalábbis Horvátországban biztosan.
Hallottunk egy aranyos kis szigetről, ahol nincsenek autók, csak motorcsónakkal lehet eljutni rá, kedvesek a háziak, nagy kedvet csináltak hozzá a beszámolók. De mivel csak hat napra volt szabad az apartman, azért meg nem érdemes 1500 km-t utazni, kerestem még szállást. Nem könnyű, annyi van. Végül ezen az oldalon kötöttem ki, mert itt sokféle szempont lehet keresni, és rögtön időponttal, és le is lehet foglalni. Sokféle szempontunk volt: nyugodt környék, közeli tenger, adott dátum, de sikerült találni helyet Dugi Otokon, ami angolul Long Island.
Komppal kellett menni Zadarból (másfél óra) Brbinjbe, onnan még tíz perc volt autóval a szállás.

Zadar

Helyes volt a kis falu (Savar), kedves a házigazda (hozott nekünk halat, fügét, mandulát), gyönyörű a tenger.

Savar temploma - kosárpalánkkal 

Irigykedve néztem a rozmaringot, amit ott sövénynek nevelnek, sőt nem is nevelik, csak nő embermagasságúra, ollóval nyírják. Én meg itthon pátyolgatok időnként egy-egy tövet, ami aztán kipusztul hamar. A leanderek is megnőnek háznagyságúra helyenként. Fügefák nőnek az út mellett, olajfák, kabócák. Azok mellett aztán a tücskök elbújhatnak, még szerencse, hogy csak nappal muzsikálnak. A tenger tényleg 10 méterre volt a háztól, ahogy ígérték. A kavicsos strand meg 20 méterre.

Ezt láttuk az ablakból

A víz nekem kicsit hideg volt, de a fiam szaladt bele nagy örömmel. Nagyon élvezték a gyerekek, hogy a sós vízben könnyebb fennmaradni meg hogy a kristálytiszta vízben halacskák úszkálnak a lábunk körül. Meg vannak tengeri csillagok, rákok,  egyéb vízi élőlények. Na meg lehet kacsázni (nagyon alkalmas kövek hevertek a parton tonnaszám). A tengeri sünöket annyira nem szerették (cipő ajánlott), viszont megtudtuk, hogy a tojását arrafelé megeszik, és hogy a nőstények kavicsokat hordanak a hátukon (fejükön?).  Láttunk a teraszról delfineket is egy este, csapatostól ugráltak a parttól néhány tíz méternyire. A sziget szárazföld felőli oldalán laktunk, arrafelé kisebb-nagyobb szigetek látszottak, de túlsó oldalon ott volt az igazi, végeláthatatlan tenger.

Sziklák, gyerekek
 

Kirándultunk a Telasica Nemzeti Parkban, az valami gyönyörű. Sziklák, meleg tó, tenger, szamarak, vitorlások, láthatatlan muflonok.
És még homokos strand is volt a szigeten.

Telascica

Tegnap minden vizsgázónk megbukott. Mind a harminchárom. Na jó, kettőt végül nagy nehezen átrugdostunk. De a dolgozatok harmadát már azelőtt kijavítottuk, mielőtt véget ért volna a vizsga. Olyan is volt, aki hamarabb beadta, mint hogy ki tudtuk volna osztani a feladatokat mindenkinek.

A Nagyidai cigányok után most vasárnap (16-án) A helység kalapácsa a Szkéné színházban.

Update. Megnéztük. Jó volt. Zseniális ez a Gál Tamás.

Színházban voltunk tegnap. A Tháliában, az Irány Rió! c. előadáson. Nagyon-nagyon élveztük. A fiam egy pecig sorolta a jelzőket, amikor kérdeztem tőle, mit írjak, az "irtó jó", az "apám, de jó", az "anyám, de jó" biztos közte volt. Meg még néhány tucat. Szellemes volt, ötletes, szórakoztató zenés-pantomim a Brass in the Five és Méhes Csaba előadásában. Nem könnyű műfaj a zenebohóckodás, de ők jól csinálják. Gyerekeknek, felnőtteknek egyformán való. Május 16-án lesz a következő előadás.

Szemmel kormányozható autót fejlesztettek ki Németországban. Vajon minek? Arra megy, amerre a vezető néz. Elképzelem, ahogy áll az autó a kereszteződésben, a vezető gondosan körülnéz, balra-jobbra. Vagy figyeli a házszámot. Vagy az oldalsó visszapillantó tükröt.

Kellemesen csalódtam ma két hivatalban is. A lányomék mennek májusban Ausztriába, ezért szüksége lesz európai tb-kártyára és útlevélre vagy személyi igazolványra. Na, gondoltam, ma elintézzük. Rámegy a délután, de sebaj, legalább meglesz, csak 4-re végezzünk, mert karate vizsgája lesz.
Kezdtem az OEP regionális irodájában, felkészülve sorbanállásra, hatféle kitöltendő nyomtatványra, majd küldik 30 napon belül. Ehhez képest egyetlen hölgy volt az irodában, nem kellett várni, negyedóra alatt megcsinálta mindkét gyerek meg az én európai kártyámat, nekem új taj-kártyát adott (a régin még a lánynevem szerepelt), sőt még laminálta is nekem a papír kártyákat. Csak nekem kellett kitölteni egy igénylőlapot az új kártyához. Le voltam nyűgözve.
A másik kellemetesség a helyi okmányirodában várt ránk. Kértem előre időpontot interneten,  de csak egyet kaptam. Hamarabb odaértünk viszont egy félórával, bementünk, hátha. És minő meglepetés, rögtön elintézték mindkét gyerek igazolványkérelmét. (Lehet csak mert a szomszédunk anyukája volt olyan kedves, hogy előre vett minket? Talán nem.) Fényképezéssel együtt se igen tartott tovább negyedóránál. Itt se kellett kitölteni semmilyen nyomtatványt. Az igazolványt két hét múlva küldik. Remek.
És még a vizsga is sikerült a lánynak, jogot szerzett a narancssárga övre.

Van a bkv-nak egy családos jegye, amivel két napig annyit utazunk a gyerekekkel, amennyit bírunk. 2200 Ft-ért adják, ami igazán jó vétel, tekintve, hogy egy jegy 320 Ft-ba kerül. Ezért aztán csütörtökre is szerveztem programot.
Délelőtt moziba mentünk, Így neveld a sárkányodat, ezt választottam, 3D-ben. Engem is lenyűgöz egyelőre ez a technika, nemcsak a gyerekeket. És a film is jó volt, kicsit ugyan  ijesztgettek benne néha, időnként az ízlésemnél rondább sárkányok voltak, de élvezhető film volt, szerethető sárkányokkal. Az emberek kidolgozása sokkal gyatrább volt, mint a sárkányoké, de azóta felvilágosított jó uram, hogy az nehéz probléma.
A délutáni program pedig régi vágyam, a Tutanhamon-kiállítás volt. Igazából nem is ez a régi vágyam, hanem elmenni Egyiptomba, de ez most idejött. Már csak két hétig lesz, akit érdekel, siessen. Nagyon profi kiállítás, audioguide-dal, vetítéssel, nekem egy kicsit túlságosan is. Lehet, túl sokat olvastam már a témáról, így aztán nem sok újat tudtam meg a szövegekből. A tárgyak azonban gyönyörűek voltak, csak valahogy kicsit sterilnek éreztem az egészet. Nem éreztem azt a hangulatot, áhítatot, varázslatot, amit vártam. Talán túl fáradt voltam. Meg elvette a kedvem rögtön a bejáratnál az a kicsinyesség, hogy miután kifizettünk sokezer forintot a jegyekért, elkértek 100 Ft-ot a ruhatárban.
A gyerekek viszont sok újat tanultak. A fiam roppant büszke volt, hogy többet tud a balzsamozásról és a kanópusz edényekről, mint az apja. Megtudtuk, hogy balzsamozáskor az egyiptomiak kivették a halott agyát, és rögtön el is dobták mint felesleges dolgot. Úgy gondolták, csak arra való, hogy kitöltse a fejet. Hogy ne kongjon, gondolom.

Tavaszi szünet volt a héten az iskolában, az egyetemen meg projekthétnek nevezett tavaszi szünet. Így aztán ráértünk a gyerekekkel kultúrprogramokra.
Régóta terveztem már megnézni együtt a koronát, próbáltuk is egyszer, egy augusztus 19-én, de az nem volt jó ötlet. Egy szerda reggel viszont be is lehet jutni türelmi időn belül. Tetszett is a gyerekeknek, bár nem hatódtak meg az ezeréves koronától. Akkor már inkább a kard nyerte el a fiam tetszését, de még inkább a jogar.
A délutáni program a Láthatatlan kiállítás megtekintése volt. Vagyis meg nem tekintése. Azt tapasztalhatjuk meg ugyanis, milyen vaknak lenni. Van látható része is, ott találkoztunk Braille írógéppel és könyvvel, beszélő számítógéppel, vaksakkal, -kártyával és -dominóval, konyhai eszközökkel. Aztán bevezettek minket egy vaksötét helyre. Picit aggódtam, mert az előző csoportból visszajött egy nő, hogy ő nem bírta a sötétben. A gyerekek kimondottan élvezték, nem féltek egy csöppet sem, én egy kicsit nyomasztónak találtam a nagy feketeséget. Vak vezetőnk volt (nem vakvezetőnk), aki elirányítgatott minket a különböző szobákban. Volt berendezve szoba, konyha, erdő, utca, és nekünk tapintással kellett felismernünk tárgyakat (fejszét, hűtőt, káposztát, méhkast,...). Az egyik helyiségben szobrokat tapogattunk meg. Itthon jöttem rá, minek köszönhettem vezetőnk kitüntetett figyelmét a Dávid-szobornál. Biztos akart lenni benne, hogy minden részletre kiterjedően megismerkedem a szoborral.
A gyerekek szerint "irtó jó volt" és "tök jó volt".

Budapesttel nem tudok megbarátkozni sajnos. Büdös, koszos, zajos, fejfájdítós, az emberek mogorvák.

Hallottam a minap a rádióban, hogy Karcagon tűzoltók rakták fel a villanyoszlopokra Varga Mihály választási plakátjait. A Fidesz kifizette, a tűzoltók kaptak egy kis pénzt, a plakátok a helyükön vannak. Mindenki jól járt, gondolhatnánk. De nem, mert amíg a tűzoltók a plakátokkal voltak elfoglalva, nyilvánvalóan nem tudtak tüzet oltani, emberéleteket menteni - mondá a kormányszóvivő.
Na nem mintha kellett volna, ha meg mégis, felteszem, egy pillanat alatt el tudták volna hajítani a plakátot, és szirénázva sietni az emberek segítségére.
Szerencsétlen szóvivő, csak őt sajnálom, akinek minden marhaságot meggyőződéssel kell mondani, amit elé tesznek. Nemigen utasíthatja vissza azzal, hogy ne haragudjatok, ilyen hülyeséggel nem vagyok hajlandó égetni magam.
Megint egy szakma, amit nem vállalnék. Múltkor úgy döntöttem, kalauz sem lennék, amikor láttam szegényt egy részeggel huzakodni, akinek jegye nem volt, ellenben hasmenése állítólag igen.

Helyesbítés. Elnézést kérek Szollár Domokos kormányszóvivőtől, ezt a marhaságot Budai Bernadett MSZP-szóvivő mondá.

Kaptam egy emailt, amelyben szemeszeti szurovizsgalatra invitál az egyetem. Gondoltam, nem megyek.

Ezt a kérdést szegezte ma az egyik rádió műsorvezetője a hallgatóknak. Előtte beszámolt róla, hogy ő egyszer a fiújával egy motoron az út mellett. Eztán tette fel a kérdést, hogy "És ön hol az ágyon kívül?" Persze nem tudom biztosan, mire vonatkozott a kérdés, én itt kapcsolódtam be. Lehet, alvásról volt szó.
Ha most azt kérdezi magában valaki, minek is hallgatok ilyen rádiót, megnyugtathatom, nem hallgatok, de boltban voltam reggel, ott szólt. Én már a slágerrádiót se bírtam, pedig az Magyarország leghallgatottabb rádiója volt állítólag. De a reggeli idióta beszélgetős/röhigcsélős műsortól kirázott a hideg. Ezek talán mág rosszabbak.
Nem hiszem, hogy kellene magyaráznom, miért bosszankodtam. Csak illusztráció: anyuka a kisfiával bevásárol reggel 8-kor. A rádiót hallva kérdezi a kisfickó: Anyu, mit csinált a néni a motoron az út szélén?

Ez ugyan nem gasztroblog, de a juhtúrós gombát muszáj megörökíteni, mert családunk egyszerű és finom ünnepi vacsorája. Karácsony nincs nálunk nélküle. És bár meglehetős rendszerességgel böngészem a gasztroblogokat, ilyen könnyen elkészíthető változatot nem láttam.
Hozzávalók: csiperke gomba (közepes fejek), juhtúró, szalonna, de luxe változatban libamáj is.
A gombák szára helyére töltjük a juhtúrót, rátesszük (a libamájat,) a vékony szalonnaszeleteket, tálba pakoljuk, a gombák szárát felkarikázva közé. Fóliával letakarva sütjük, a végén még fólia nélkül megpirítjuk a szalonnát a tetején.
Ennyi. Mindenféle fűszer nélkül is finom, sózni se kell, víz se alá.

Szabó Magda. Debrecen, Nagytemplom. Kislány, emlékek. Apa, anya. Emberek, állatok. Élet, halál. Mesevilág, félelmek. Zongora, tánc. Írás, olvasás. Ősök, helyek. Utcák, házak. Szegénység, gazdagság. Hó, fagy. Ajándék, Tihany.

Szép könyv.

Valószínűségszámításból írattam dolgozatot. Az eredmény siralmas lett, 30% körül van az átlag. A feladatok elemiek voltak, józan ésszel meggondolhatóak. Hányféleképpen lehet kiválasztani, sorba rendezni dolgokat, lottó, ilyesmik. Középiskolás anyag. Legfeljebb. És nem megy. Többségükben nem tudnak a hallgatók egy másfél soros feladatot értelmezni. Nem tudják, mit jelentenek a "legalább" és a "legfeljebb" szavak. Ha magyar kártya helyett (az volt órán) francia kártya szerepel, megzavarja őket. Pláne ha még ki is vesszük belőle a kőr ászt, vagy összekeverünk egy csomag magyar kártyát meg egy csomag francia kártyát. Nem tudják elválasztani a lényegest a lényegtelentől. És ez még csak a feladat első része, hogy meg kell érteni, mi is a kérdés. Aztán meg kell tudni oldani.
Kipróbáltam, megkérdeztem az ötödikes lányomat, érti-e a feladatokat. Értette. Szerintem a megoldásra is rá lehetett volna vezetni, de nem akartam gyötörni vele. De még az is lehet, hogy megpróbáljuk, ha lesz kedve.
Nem tudom, mit lehetne tenni. Tartsak értő olvasás kurzust érettségizett, felnőtt embereknek? Vagy menet közben beszéljük meg, a sűrűségfüggvény és a szórás között (helyett), hogy mit jelent az, ha valami legalább kettő? Azt gondolnám, hogy egy egyetemet végzett embertől elvárható, hogy megértsen egy nem bonyolult, nem kimondottan szakmai szöveget. Hogy fognak így adót bevallani, szerződést kötni, a munkahelyükön feladatokat megérteni?

Egy ideje figyelem már az egyetemen a mellékhelyiségbe betérők viselkedését. Nem szokásom vécéajtónál hallgatózni, de nem is kell hegyezni a fülemet, hogy szemet szúrjanak bizonyos dolgok. (Igen, nekem is tetszik ez a szép képzavar, azért hagytam meg.) Például a következők:
- A szokásos trágár beszéd. Egy női mosdóban nagyon rosszul hangzik, amikor valamelyik buzi tárgy faszszopó tanáráról beszélgetnek. (Ez mostanában volt éppen, ezzel telt be a pohár.)
- Egyáltalán a beszéd. Nem értem, miért kell beszélgetni két (jó esetben egymás melletti) kis fülkében.
- Távozás kézmosás nélkül.
És ez egyetem, az ifjúság színe-virága. Bele se merek gondolni, máshol milyen lehet.

U.i. A nálunk vendégségben levők biztonságban vannak. Fogalmam sincs, mit művelnek a fürdőszobánkban, és egy bizonyos határig nem is érdekel.

+1 Telefonálás.

Na jó, ez túlzás, de kinyílt az elsõ hóvirág.

Tegnap a média felelősségéről írtam, a mai téma is valami hasonló. Megint az mtv honlapját böngésztem, onnan szoktam tájékozódni a világ dolgairól, meg a rádióból. A következő címet láttam ma: Döbbenet! - Freud rendelőjében Hitler képe lógott. A cikkből aztán kiderül, hogy ez szóról szóra igaz, csak épp nem úgy, ahogy azt első ránézésre gondolnánk. Egy 10x20 cm-es tájképről van ugyanis szó, rajta A Hitler, 1910. Persze az sem biztos, hogy tényleg Freud rendelőjében lógott a kép. A cikkben felvetik még azt a meghökkentő lehetőséget, hogy a két ember ismerhette egymást, hiszen ugyanabban az időben éltek Bécsben. Hát ez aztán tényleg döbbenetes lenne.

Új sztárunk van, az a szerencsétlen S. Ábel, aki 22 ember megölését tervezte. Már tudjuk róla, hogy előzetes letartóztatásban van, a szakértő szerint nem elmebeteg, a Westendben vagy az ELTE jogi karán akart mészárolni, beteges vonzódást érzett a korábbi ámokfutások iránt, meg még egy csomó mindent. És mindezt csak az mtv honlapjáról és a Magyar Rádióból. Bele se merek gondolni, mi mindenről értesült már, aki a Blikket olvassa. Az háborított fel legjobban, hogy az mtv honlapján a blogjához is feltettek egy linket. Nem hiszem, hogy normális embert a blog olvasása vérengző őrültté változtatna, de nemcsak normális emberek élnek körülöttünk. A kiegyensúlyozatlan, zavart fejű fiataloknak tálcán kínálják a példát. Csoda, ha ilyen példát vesznek?

Ne rettegjetek, emberek, nem lesz ez eszperente jegyzet.

Azért vicces ez a magyar nyelv. De nem errõl akartam írni, hanem hogy már megint kaptam szakirodalmat a fiam tanító nénijétõl, ezúttal Gary Chapman és Ross Cambell Gyerekekre hangolva c. könyvét. El is olvastam rendesen, bár hosszabb volt, mint kellett volna, a lényeget pár mondatban össze lehet foglalni. Meg is teszem, hátha hasznát veszi más is, akinek van gyereke, párja, szüleje.

A szerzõk szerint az emberek ötféle módon fejezik ki szeretetüket, és ezek közül van egy elsõdleges nyelvük, amin a leginkább sugároznak és vesznek. Ez az öt nyelv pedig:
- érintés
- szóbeli megerõsítés
- ajándékok
- szívességek
- minõségi idõ
Érdemes feltérképeznünk, melyik (vagy melyek) szeretteink kedvenc csatornája, és leginkább ezen át fejezzük ki szeretetünket. Mind az öt fontos, és használni kell, de ha egy gyerek mondjuk azt szereti legjobban, ha megölelik (és õ is szívesen megölel bennünket), azt hiába dicsérgetjük, nem fogja érezni, hogy szeretjük. És ez felnõttekre is igaz. Ha, teszem azt, egy férj elsõdleges szeretetnyelve az elismerés, annak hiába fõz a felesége minden nap, hiába cirógatja, a férjnek hiányozni fog a dicséret.

Szeretetre fel, emberek!

Telefonbeszélgetés részlete a vonaton:

-Szia. Hová mégy? Vizsgáztatni vagy takarítani?

Magyarország, 2010. január