Van a bkv-nak egy családos jegye, amivel két napig annyit utazunk a gyerekekkel, amennyit bírunk. 2200 Ft-ért adják, ami igazán jó vétel, tekintve, hogy egy jegy 320 Ft-ba kerül. Ezért aztán csütörtökre is szerveztem programot.
Délelőtt moziba mentünk, Így neveld a sárkányodat, ezt választottam, 3D-ben. Engem is lenyűgöz egyelőre ez a technika, nemcsak a gyerekeket. És a film is jó volt, kicsit ugyan ijesztgettek benne néha, időnként az ízlésemnél rondább sárkányok voltak, de élvezhető film volt, szerethető sárkányokkal. Az emberek kidolgozása sokkal gyatrább volt, mint a sárkányoké, de azóta felvilágosított jó uram, hogy az nehéz probléma.
A délutáni program pedig régi vágyam, a Tutanhamon-kiállítás volt. Igazából nem is ez a régi vágyam, hanem elmenni Egyiptomba, de ez most idejött. Már csak két hétig lesz, akit érdekel, siessen. Nagyon profi kiállítás, audioguide-dal, vetítéssel, nekem egy kicsit túlságosan is. Lehet, túl sokat olvastam már a témáról, így aztán nem sok újat tudtam meg a szövegekből. A tárgyak azonban gyönyörűek voltak, csak valahogy kicsit sterilnek éreztem az egészet. Nem éreztem azt a hangulatot, áhítatot, varázslatot, amit vártam. Talán túl fáradt voltam. Meg elvette a kedvem rögtön a bejáratnál az a kicsinyesség, hogy miután kifizettünk sokezer forintot a jegyekért, elkértek 100 Ft-ot a ruhatárban.
A gyerekek viszont sok újat tanultak. A fiam roppant büszke volt, hogy többet tud a balzsamozásról és a kanópusz edényekről, mint az apja. Megtudtuk, hogy balzsamozáskor az egyiptomiak kivették a halott agyát, és rögtön el is dobták mint felesleges dolgot. Úgy gondolták, csak arra való, hogy kitöltse a fejet. Hogy ne kongjon, gondolom.
Sárkány és fáraó
2010.04.10. 16:42 ghg
Szólj hozzá!
Címkék: ajánló mesemátka
A bejegyzés trackback címe:
https://hallgatok.blog.hu/api/trackback/id/tr881909943
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek