hallgatok

Írtam, hogy készültünk a Múzeumok éjszakájára. Fel is kerekedtünk egy kölcsöngyerekkel megerősítve kis csapatunkat, és nekivágtunk a székesfővárosnak. A Természettudományi Múzeumban kezdtünk, ahol láttunk kétfejű bárányt és négyszarvú kecskét (esetleg muflont, vagy mást). Megnéztük a Predátorok kiállítást is (senki ne gondoljon a horrorfilmre), simogattunk tigrisbőrt és cápabőrt, láttunk másfél méteres pókot (vagyis a többiek látták, én nem mentem a közelébe se), krokodiltámadást és egyéb érdekességeket. Tetszik ez a múzeum, nemcsak vitrinbe zárt kitömött állatokat lehet bámulni meg leírásokat olvasgatni, hanem meg is lehet fogni ezt-azt, kis fiókokat nyitogatni. Ez így sokkal érdekesebb, kevésbé unalmas, főleg a gyerekeknek.

A következő állomás a Sziklakórház és Atombunker lett volna, de a többszáz méteres sor és az eső visszariasztott minket. Inkább a Budavári Labirintusba mentünk be, ami jó döntés volt. Föld alatti bolyongás sötétben, olajlámpásokkal bő egy órában.Találtunk egy borkutat is, amiből folyton-folyvást folyt a bor, persze mind ki is próbáltuk. Aztán a kút másik oldalán olvastuk egy táblán, hogy a bor fogyasztását higiéniai okok miatt nem ajánlják. Azóta is jól vagyunk, köszönjük.

Mire kijöttünk, az eső elállt, kitisztult az idő, sötétedni kezdett, a gyereklábak  viszont fájni és fáradni, és különben is fáztak, így az az ötletem, hogy menjünk Aquincumba, heves ellenállásba ütközött. Arra azért sikerült rávenni őket, hogy sétáljunk le a várból, át a kivilágított Lánchídon. Szép város ez a Budapest, csak nekem túl hangos és büdös.

Egy balzsamos nyáreste még jobb lenne ez a program, bolyongani a múzeumok között, bekukkantani sok helyre. A hangulata is biztos egész más, mint szakadó esőben. De így is élveztük, örülök, hogy nem rettentett vissza az időjárás. Megyünk jövőre is, addig  is várjuk a Kutatók éjszakáját.