hallgatok

Tegnap teszkózni voltunk a lányommal, és belebotlottunk egy fiatal hölgybe, aki pampucokat reklámozott. Becserkészett minket egy tálkával, hogy húzzunk egy cetlit, és ha szerencsénk  van, meglepetést kapunk. Nem tudom, mi ütött belém, el szoktam hessegetni az ilyeneket, de most kötélnek álltam. Húztunk kispapírt, és láss csodát! nyertünk egy meglepetést. A következő történt:
A kishölgy nagyon örült, hogy ilyen szerencsések vagyunk, elmesélte, hogy egy új cég termékeit reklámozzák (a nevét sajnos elfelejtettem), amelyik nem plakátokra és tv-reklámra költ, hanem meglepetést ad, így népszerűsíti a termékeit. Kaptunk  a kezünkbe egy ajándéktasakot, amibe kezdte belepakolni, hogy mi mindent kapunk ingyen. Közben sorolta, hogy ez majd mennyibe fog kerülni a boltban, és milyen remek természetes alapanyagokból készültek. Került a táskába kéztisztító és -krém, testápoló, tusfürdő, borotválkozás utáni balzsam tizenvalahány ezer forint értékben. Ekkor már nagyon nem értettem az egészet, majd csak a végén, amikor a tizenkétezer forintos parfümöt is beletette, amit nyolcezer forintért vehetünk meg, világosodott meg a dolog. Összeszámolta nekünk, hogy most huszonnyolcezer forint értékű ezt-azt ingyen megkaphatunk, ha kifizetjük a nyolcezret a parfümért. Sőt, kapunk egy bónt is, amivel, ha majd beindul a kereskedés, ugyanezt a csomagot ismét megvehetjük ugyanennyiért.
Azt hiszem, nem volt buta, aki kitalálta ezt a kampányt. Áll ott a szegény ember, kezében a táska, amibe kerülnek bele a jobbnál-jobb dolgok ingyen, már beleéli magát, hogy ez a sok minden tényleg az övé, meg hogy tényleg szüksége van rá, meg is szereti. Kell hozzá erő, hogy azt mondja végül: Köszönöm, nem. (Vagy esetleg csúnyábbat.) Nekem sikerült nemet mondani. Udvariasan.