HTML

hallgatok

Örömeim és zsörtölődéseim a felsőoktatásban, az utcán és otthon.

Címkék

Utolsó kommentek

Varázsvár

2009.06.29. 16:34 ghg

Kiváló játékboltot találtunk városunkban. Úgy volt, hogy mentünk a lányommal a piacra, és szembejött ez az újonnan nyitott bolt. Na, mondom, nézzünk be, de csak egy pillanatra, mert sietnünk kell. Legalább egy félóráig nem tudtunk kiszabadulni, és akkor is csak azzal, hogy majd visszajövünk. Szokatlan, ismeretlen játékokat láttunk, nem azt, amit minden teszkóban árulnak. Csupa készségfejlesztő és társasjáték. Barbibaba, lego, ilyesmi egyáltalán nincs, Cattan is csak azért, mert kérték a vásárlók. Gyurmát is láttunk, sok kis könnyű gumigolyóból áll, nagyon jópofa. Sőt nemcsak láttuk, meg is nyomkodtuk. Ugyanis - és ez az egyik legjobb a boltban - mindent ki lehet próbálni. Vannak asztalok, székek, le lehet ülni és játszani. Amikor visszamentünk (én meg 3 gyerek, piacról, kosarakkal, szatyrokkal megrakodva), egy jó órát töltöttünk el. Kipróbáltunk egy csomó játékot, a legtöbb tetszett. A tulajdonos nagyon kedves, minden játékot ismer, kipróbálta, tud ajánlani. Még egy pohár vizet is hozott a szomjazóknak. És nem látszott rajta, hogy neheztelne, hogy a végén nem vettünk semmit. Akkor. A minap visszatértem, tekintettel a közelgő ilyen-olyan napokra és otthagytam egy nagy halom pénzt. Ez az egyetlen baja a boltnak. Ijesztően drágák a játékok. Bár ez megint olyan, mint a múltkori sportolás. Ha jókat játszunk, akkor megéri az árát. Jobban, mint a huszonnyolcadik baba vagy a kétszázhuszonnyolcadik kisautó. Csak hát nehéz kifizetni többezer forintot egy kis kartonért meg pár vacak műanyag mütyürért. (Tudom, tudom, nem a műanyag mütyüröket kell megfizetni, hanem az ötletet.)

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló öröm

A bejegyzés trackback címe:

https://hallgatok.blog.hu/api/trackback/id/tr291215842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása